Tradicionális és easy keto receptek
Tradicionális és easy keto receptek
Keto ebéd, vacsora
 
Keto édesség, sós, egyéb, akár reggeli
 
Hagymás sült tarja majonézes tojással

Hagymás sült tarjaszelet majonézes tojással

 

Szeretem az ilyen gyorsan összedobható ételeket, mint amit most is hoztam:

A 2 vastag szelet tarjafilét sóztam, borsoztam, őrölt köménnyel megszórtam, majd egy pont akkora nagyságú tapadásmentes kislábasba tettem, amibe belefért. Aláöntöttem fél dl vizet. Tetejére halmoztam aprítva egy kis maradék zöldpaprikát, fél vöröshagymát, 2 gerezd fokhagymát, majd a zsírt.

                    

 

Fedő alatt közepes hőfokon pároltam 1 órát. Félidőnél megfordítottam a húsokat, így a zöldféle alulra került. 1 óra elteltével levettem a fedőt, és magas hőfokon addig pároltam/sütöttem (kb. 20 perc), amíg csak a kellő szaft maradt a hús alatt. Közben rázogattam, ne égjen le, és időnként megfordítottam.

A tojásokat keményre főztem, amikor kihűlt, felkockáztam. Egy kis tálkába tettem a majonézt (ez most bolti, nem volt kedvem ilyen kevés mennyiségnek nekiállni, hogy sajátot készítsek), tejfölt, kevés sót és őrölt borsot, jól kikevertem, majd a tojásdarabokat is hozzákevertem. Egy kis zellerzölddel díszítettem.

 

          

...és kész is a finom ebéd, vagy akár vacsora.

 

 

Jó étvágyat, ha elkészíted 

 

Amiből készült a 2 adag étel (számolás Yazio-val):

Sült tarja:

450 g (2 szelet) Sertéstarja (nyers) – 594 kcal, f: 84,2 g, zs: 25,7 g, ch: 0 g

60 g Zöldpaprika – 12 kcal, f: 0,5 g, zs: 0,1 g, ch: 2,8 g

70 g Vöröshagyma – 28 kcal, f: 0,8 g, zs: 0,1 g, ch: 5,3 g

9 g Fokhagyma – 13 kcal, f: 0,6 g, zs: 0,1 g, ch: 3 g

40 g Sült sertészsír(Tepertő Kft.) – 371 kcal, f: 0,1 g, zs: 39,7 g

só, őrölt bors, őrölt kömény

Összesen a 2 adag: 1019 kcal, f: 86 g, zs: 65,6 g, ch: 11,1 g

Majonézes tojás:

2 db tojás – 152 kcal, f: 13,4 g, zs: 10,1 g, ch: 0,7 g

40 g majonéz – 256 kcal, f: 0,4 g, zs: 27,2 g, ch: 2,2 g

100 g 20%-os tejföl – 203 kcal, f: 2,7 g, zs: 20 g, ch: 3,9 g

só, őrölt bors

Összesen a 2 adag: 611 kcal, f: 16,5 g, zs: 57,3 g, ch: 6,8 g

 

1 adag Sült tarjaszelet majonézes tojással:

815 kcal, f: 51,2 g, zs: 61,4 g, ch: 8,9 g

Kalóriaszázalékos megoszlás:

25% fehérje, 71% zsír, 4% ch

 
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
HASZNOSSÁGOK
 
HOGY TUDD, MILYEN NAP VAN MA
2026. Július
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
ÉRDEKLŐDŐK
Indulás: 2007-04-07
 

Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    MAO - Az elsõ számú magyar rajongói oldal Takahasi Rumiko (inuyasha alkotója) 2019 óta megjelenõ mangasorotatáról.    *****    Stellina Enna Drago - Sarai Mia - A múlt árnya -- > Molyon már elérhetõ    *****    Elsõ fantasy - thriller regényem Elõrendelhetõ. Bõvebbb információért kattints ide.    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    farkasmetal.hu---haidekker kerítés---haiedekker kapu --farkasmetal.hu--lakatosmunka--haidekker kerítésmezõ--hullámrács    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |